Tovább él bennem a tegnapi nap. Számomra is születtek felismerések, melyek segítségével eddigi fájdalmaimra másként tekintek (hajlandó vagyok) – az eredmény megnyugvás. A szombati történés (meditáció) új dimenzióba került.
Fiamnak elmondtam, hogy nem kell történeteket gyártani (ő erre nagyon hajlamos), hanem csak hagyni kell feljönni az érzést, megfigyelni. Az utóbbi hetekben eléggé negatív hangulatba került (munkahely), és most ettől kicsit jobban lett.
Köszönöm!
Bia
2011. december 19. hétfő 22:38
Legrövidebben úgy írnám le, hogy nemsemmi volt ez a hétvége.
Egy nagy megbocsátásdömping a szombati Ébredés és a vasárnapi Nyitott Szívvel- Nap.
Ami azonnali változás volt: az utóbbi időben, ha apukámra gondoltam, mindig az a kép ugrott be, hogy mérges rám és megüt, és nem tudtam kiszedni ezt a képet magamból. Miután meditáltunk a szülőkkel kapcsolatban, bennem ez átváltott arra, hogy apukám fiatal, és mosolyog rám. És ez engem boldoggá tesz és mosolyt csal az arcomra.
A másik dolog … nah ettől teljesen leesett az állam. A pasi, aki miután nem úgy jöttek össze köztünk a dolgok, mint szerette volna, átkapcsolt abba az utállak-állapotba, amikor mindegyik ismerősünknek szid a hátam mögött, elsorolja az összes létező és nem létező hibámat százszorosra nagyítva, és persze ő “engem soha nem is szeretett”, úgy éreztem, mindenki előtt igazságtalanul totálisan le vagyok alázva, és “szegény én” vagyok. Velem meg vagy nem beszélt vagy utálatos volt, vagy eszméletlenül távolságtartó, de annyira, hogy már értelmét se láttam kommunikálni. Ébredésen megbocsájtottam neki a gyengeségeit, a vasárnapi munkalappal pedig azt, amit utána tett. Hát tegnap/ma éjjel beszélgettünk skype-on. Teljesen leesett az állam. Leírta, hogy ő most is engem szeret (boldogság ) (csaknem fél éve hogy nem is találkoztunk), és hogy csak az ő hibája, hogy nem vagyunk együtt, és ő ezt a közös ismerőseinknek is megmondta. És nem nekem kellett belőle harapófogóval kiráncigálni az érzéseit, ő írta le, és mintha minden fal és távolságtartás eltűnt volna, csak őszintén és nyíltan beszéltünk. Én meg … nem hoz most ki olyan éles érzéseket belőlem, mint régebben, az öröm, nagy öröm, hogy tudunk beszélgetni nyíltan, talán nyíltabban, mint valaha, a szeretet, a “jót akarok neki”, a “nem akarom hogy szenvedjen”. Nem kis váltás ez ilyen hirtelen, én meg csak lesek, hogy most mi van …
A mindig fájó torkom mellé pedig azóta érzem a gyomromban a mozgolódást, ez is furcsa nekem.
Szóval köszönöm Neked ezt a hétvégét, nagy hatással van az életemre!
Gabi
2011. december 20. kedd 12:08
Köszönöm,hogy Veletek tölthettem ezt a vasárnapot. Köszönöm a Szeretetet és figyelmet, amit kaptam tőletek.
Bizony,elindultak a változások és hozza is az élet a próbákat, hogy :TESSÉK, most csináld, amit tanultál.
És én csinálom, teszem,ahogy ott, abban a pillanatban tudom.De érzem,hogy egyre jobb lesz!! Könnyebb nekem, valahol ott belül.
Persze a kis gonosz manóm még jön a történeteivel, de ilyenkor eszembe jut Ági, ahogy azt mondta : ” K..ss” és elnevetem magam és eltűnik a manó!!!
De a manó makacs és visszajön, hogy: ” Nem, ezt te nem engedheted, neked aggódnod kell! Neked ezzel foglalkozni kell, rágni magad, harcolni !! Különben velem- mármint a manóval-mi lesz?? Nem engedhetem, hogy jól érezd magad, mert akkor én- a manó- hol vagyok ??”
Hát, így telt el az első napom a héten a munkahelyen, sok-sok különböző energiájú helyzettel kísérve.
Amit még szeretnék megosztani Veletek:
Nagyon nagy energiájú pillanatok – percek,órák- voltak számomra jelen vasárnap. Most a legnagyobb lenyomatúnak a zárókört érzem, benne a SZEREPLŐK-kel.Ez már többször visszatért a szemeim elé és belül egy hang mondja: ” igen, ők életed szereplői, nem akartak -akarnak bántani, tették-teszik a dolgukat és EZ ÍGY VAN JÓL !!!!!
Köszönök mindent!
Nóri
2011. december 22. csütörtök 09:42
Kedves Ági!
Köszönöm neked és a többieknek is a vasárnapot! Számomra nem volt egyszerű, mert azt a bizonyos első lépést nagyon nehezen teszem meg. De ott lenni és látni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki megküzd a démonjaival, elindított egy folyamatot. Sajnos saját magam ellensége voltam eddig, mert hiába volt ott előttem az út, hogy változtassak, én inkább visszafordultam, vagy egyszerűen csak megálltam ott, ahol voltam. Nem mertem lépni. És hiába “kiabáltam” segítségért, nem hallott senki. Illetve, aki meghallotta a segélykiáltásomat, azt pedig elutasítottam. De most éreztem magamban kellő bátorságot, hogy merjek lépni, különben az egész életemet egyhelyben fogom eltölteni, ott ahol csak szenvedek. Köszönöm a segítségedet!
Tovább él bennem a tegnapi nap. Számomra is születtek felismerések, melyek segítségével eddigi fájdalmaimra másként tekintek (hajlandó vagyok) – az eredmény megnyugvás. A szombati történés (meditáció) új dimenzióba került.
Fiamnak elmondtam, hogy nem kell történeteket gyártani (ő erre nagyon hajlamos), hanem csak hagyni kell feljönni az érzést, megfigyelni. Az utóbbi hetekben eléggé negatív hangulatba került (munkahely), és most ettől kicsit jobban lett.
Köszönöm!
Legrövidebben úgy írnám le, hogy nemsemmi volt ez a hétvége.
Egy nagy megbocsátásdömping a szombati Ébredés és a vasárnapi Nyitott Szívvel- Nap.
Ami azonnali változás volt: az utóbbi időben, ha apukámra gondoltam, mindig az a kép ugrott be, hogy mérges rám és megüt, és nem tudtam kiszedni ezt a képet magamból. Miután meditáltunk a szülőkkel kapcsolatban, bennem ez átváltott arra, hogy apukám fiatal, és mosolyog rám. És ez engem boldoggá tesz és mosolyt csal az arcomra.
A másik dolog … nah ettől teljesen leesett az állam. A pasi, aki miután nem úgy jöttek össze köztünk a dolgok, mint szerette volna, átkapcsolt abba az utállak-állapotba, amikor mindegyik ismerősünknek szid a hátam mögött, elsorolja az összes létező és nem létező hibámat százszorosra nagyítva, és persze ő “engem soha nem is szeretett”, úgy éreztem, mindenki előtt igazságtalanul totálisan le vagyok alázva, és “szegény én” vagyok. Velem meg vagy nem beszélt vagy utálatos volt, vagy eszméletlenül távolságtartó, de annyira, hogy már értelmét se láttam kommunikálni. Ébredésen megbocsájtottam neki a gyengeségeit, a vasárnapi munkalappal pedig azt, amit utána tett. Hát tegnap/ma éjjel beszélgettünk skype-on. Teljesen leesett az állam. Leírta, hogy ő most is engem szeret (boldogság
) (csaknem fél éve hogy nem is találkoztunk), és hogy csak az ő hibája, hogy nem vagyunk együtt, és ő ezt a közös ismerőseinknek is megmondta. És nem nekem kellett belőle harapófogóval kiráncigálni az érzéseit, ő írta le, és mintha minden fal és távolságtartás eltűnt volna, csak őszintén és nyíltan beszéltünk. Én meg … nem hoz most ki olyan éles érzéseket belőlem, mint régebben, az öröm, nagy öröm, hogy tudunk beszélgetni nyíltan, talán nyíltabban, mint valaha, a szeretet, a “jót akarok neki”, a “nem akarom hogy szenvedjen”. Nem kis váltás ez ilyen hirtelen, én meg csak lesek, hogy most mi van …
A mindig fájó torkom mellé pedig azóta érzem a gyomromban a mozgolódást, ez is furcsa nekem.
Szóval köszönöm Neked ezt a hétvégét, nagy hatással van az életemre!
Köszönöm,hogy Veletek tölthettem ezt a vasárnapot. Köszönöm a Szeretetet és figyelmet, amit kaptam tőletek.
Bizony,elindultak a változások és hozza is az élet a próbákat, hogy :TESSÉK, most csináld, amit tanultál.
És én csinálom, teszem,ahogy ott, abban a pillanatban tudom.De érzem,hogy egyre jobb lesz!! Könnyebb nekem, valahol ott belül.
Persze a kis gonosz manóm még jön a történeteivel, de ilyenkor eszembe jut Ági, ahogy azt mondta : ” K..ss” és elnevetem magam és eltűnik a manó!!!
De a manó makacs és visszajön, hogy: ” Nem, ezt te nem engedheted, neked aggódnod kell! Neked ezzel foglalkozni kell, rágni magad, harcolni !! Különben velem- mármint a manóval-mi lesz?? Nem engedhetem, hogy jól érezd magad, mert akkor én- a manó- hol vagyok ??”
Hát, így telt el az első napom a héten a munkahelyen, sok-sok különböző energiájú helyzettel kísérve.
Amit még szeretnék megosztani Veletek:
Nagyon nagy energiájú pillanatok – percek,órák- voltak számomra jelen vasárnap. Most a legnagyobb lenyomatúnak a zárókört érzem, benne a SZEREPLŐK-kel.Ez már többször visszatért a szemeim elé és belül egy hang mondja: ” igen, ők életed szereplői, nem akartak -akarnak bántani, tették-teszik a dolgukat és EZ ÍGY VAN JÓL !!!!!
Köszönök mindent!
Kedves Ági!
Köszönöm neked és a többieknek is a vasárnapot! Számomra nem volt egyszerű, mert azt a bizonyos első lépést nagyon nehezen teszem meg. De ott lenni és látni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki megküzd a démonjaival, elindított egy folyamatot. Sajnos saját magam ellensége voltam eddig, mert hiába volt ott előttem az út, hogy változtassak, én inkább visszafordultam, vagy egyszerűen csak megálltam ott, ahol voltam. Nem mertem lépni. És hiába “kiabáltam” segítségért, nem hallott senki. Illetve, aki meghallotta a segélykiáltásomat, azt pedig elutasítottam. De most éreztem magamban kellő bátorságot, hogy merjek lépni, különben az egész életemet egyhelyben fogom eltölteni, ott ahol csak szenvedek. Köszönöm a segítségedet!
Ossza meg gondolatait, véleményét!